hirdetés

Városból a zalai kertbe: Klaudia az önellátás útját keresi

Néhány éve a városból költözött egy dél-zalai településre Klaudia, aki saját erejéből kezdett bele az önellátó életmód kialakításába. A kertépítés, a zöldségtermesztés és a vidéki élet tanulságait a Facebookon, ZalaiZug nevű oldalán dokumentálja, ahol őszintén ír a kezdeti nehézségekről és a tanulás folyamatáról.

A városi életből a vidéki önellátás felé vezető út ritkán egyszerű. Klaudia története azonban jól mutatja, hogy kitartással és fokozatos tanulással ma is lehet újrakezdeni egy természetközelibb életet. A fiatal nő néhány éve költözött egy dél-zalai településre – Zalaegerszeg és Nagykanizsa között –, ahol ma egy közel 2700 négyzetméteres kertben próbál minél több élelmiszert saját maga megtermelni.

„Negyedik éve leszek itt, 2022 nyarán költöztem ide” – mesélte. A döntés azonban nem egyik napról a másikra született. Korábban tíz évig állatmenhelyen és állatorvos mellett dolgozott, majd 2019-ben egyedül költözött egy családi házba. Ott kezdett el komolyabban foglalkozni azzal a gondolattal, hogy érdemes lenne minél több dolgot saját maga előállítani.

A változást részben a minimalista szemlélet hozta el. Mint mondja, egy nagy ház fenntartása és a hagyományos életforma egyre inkább azt az érzést keltette benne, hogy folyamatosan dolgoznia kell olyan dolgokért, amelyekre valójában nincs is szüksége.

Rájöttem, hogy vagy még többet fogok dolgozni olyan dolgokért, amelyek nekem feleslegesek, vagy megpróbálok egyszerűbb életet kialakítani – fogalmazott.

Egy negyed hektárnyi kísérlet

A dél-zalai kert egyelőre inkább kísérleti terep. A mintegy negyed hektáros területen elsősorban zöldségeket termeszt, és igyekszik fokozatosan kialakítani azt a rendszert, amely hosszabb távon részben fedezni tudja saját szükségleteit. Állattartásba egyelőre nem vág bele, részben a terület mérete, részben az infrastruktúra hiánya miatt.

„A nagyobb jószágokba biztosan nem fogok belevágni ilyen kis területen, ráadásul itt még vezetékes víz sincs” – mondja. A kertben ezért több nagy tartályban gyűjti az esővizet, és olyan növényeket próbál termeszteni, amelyek viszonylag jól alkalmazkodnak a körülményekhez.

Az elmúlt években már több alapvető zöldség – például paradicsom, bab vagy a lecsó alapanyagai – megtermett a kertben. Ugyanakkor sok minden még kísérleti szakaszban van: a terület egy részét például korábban szőlő borította, ezért most még a talaj előkészítése és a régi kordonok felszámolása is sok munkát ad.

A jövőben a zöldségek mellett évelő és vágott virágok termesztésével is szeretne foglalkozni, és ha sikerül stabilan termelni, akkor a helyi piacon értékesítene is.

Több lábon állva

Klaudia számára az önellátás nem azt jelenti, hogy teljesen kivonul az életből. Inkább egy olyan modellt próbál kialakítani, amelyben több kisebb bevételi forrás egészíti ki egymást.

Az őstermelői igazolványt már kiváltotta, de jelenleg még alkalmi munkákból tartja fenn magát, miközben a kertet és a blogot építi.

Nem az a célom, hogy ebből egy nagy gazdaság legyen. Inkább több kisebb lábon szeretnék állni. Ha az egyik nem működik jól, a másik még mindig segíthet – mondja.

A jövőben a piacozás mellett az írásnak is fontos szerepet szán: régóta foglalkozik történetekkel, és később könyvekben is szeretné feldolgozni tapasztalatait.

Tanulás az internetről és a közösségekből

Bár nincs kertészeti végzettsége, a tanulást ma már sokkal könnyebbnek látja, mint korábban. Tapasztalatait részben könyvekből, részben az internetről szerzi.

„Gyakorlatilag minden fent van az interneten. A magvetéstől kezdve a szerszámhasználatig rengeteg dolgot lehet megtanulni YouTube-videókból vagy közösségi csoportokból” – mondja.

Inspirációt több magyar önellátó közösségtől is kapott, és személyesen is ellátogatott olyan családokhoz, akik már régóta hasonló életmódot folytatnak.

A ZalaiZug története

Tapasztalatait a Facebookon a ZalaiZug néven vezetett oldalon osztja meg. A bejegyzésekben nemcsak a sikerekről, hanem a hibákról és a tanulási folyamatokról is beszámol.

„Az oldal inkább a kezdetek naplója. Azt szeretném, ha 5–10 év múlva vissza lehetne nézni, honnan indult ez az egész.”

A történet sok követőt vonzott, mert őszintén mutatja meg az önellátás mindennapjait – a túltermelt paradicsomtól a kártevők elleni küzdelemig.

Nem mindenkinek való, de sokaknak tanulságos

Klaudia szerint a vidéki önellátás nem mindenkinek való életforma, és ezt fontos kimondani.

„Nem biztos, hogy mindenkinek komfortos egy ilyen élet. De az a fontos, hogy az ember leüljön, átgondolja, mit szeretne, és merjen abba az irányba haladni.”

Úgy látja, sokan a társadalmi elvárások miatt ragadnak bele olyan életformába, amely valójában nem teszi boldoggá őket.

„Nem az számít, hogy mások mit mondanak. Az számít, hogy reggel szívesen kelj fel, és várd, hogy kimehess a kertbe dolgozni.”

A dél-zalai kertben most még a munka oroszlánrésze hátravan, de Klaudia abban bízik, hogy néhány év múlva már egy jól működő, természetközeli kis gazdaság áll majd a helyén – és a ZalaiZug követői végigkísérhetik az egész folyamatot.

Borítókép: ZalaiZug

8882 Eszteregnye, Kossuth utca 47. • +36 20 572 47 25 • info@westlife.hu