„A háromdimenziós fényképezéshez valójában semmi varázslat nem kell – csak két szem” – magyarázza Gráner József. A 3D-kép alapelve ugyanis az emberi látást utánozza: két, egymástól szemtávolságra lévő objektívvel ugyanarról a jelenetről két felvétel készül.
Ezt a két képet aztán egy speciális sztereó dianézőbe helyezik.
„Az egyik szem az egyik, a másik a másik diát látja, az agy pedig összerakja belőlük a térbeli képet. Ilyenkor úgy érzi az ember, mintha beléphetne a fotóba” – mondja.
Gráner a kezdetektől a nagyobb méretű, 60 milliméter széles rollfilmre dolgozott, mert ezen jobb a részletgazdagság.
„A mai, 24x36-os Leica-szabványú filmek kompaktabb gépeket tesznek lehetővé, de a minőség a rollfilmen az igazi” – teszi hozzá.
Pályája során volt NDK-s Pentacon six gépe, majd több kilós Mamiya RB67-esek:
„Egy bőröndben az optikákkal együtt 22 kilót nyomtak. Ezzel várost nézni nem lehetett.”
Végül talált egy olyan 3D-s fényképezőt, amelyben egy házban kapott helyet a két objektív, nyakba akasztható, mégis rollfilmet használ – ma is ezzel dolgozik.
