Télen-nyáron csakis Leo – de jó is volt! Emlékszel? +VIDEÓ
Az államszocializmus tervgazdasága kis híján elsorvasztotta a magyar fagylaltkultúrát, ám a hetvenes évek közepén váratlan „megváltó” érkezett: egy oroszlánfigurás jégkrém. A Leo nemcsak egy új édesség volt, hanem egy korszak ikonja, amely generációk számára jelentette a minőségi hideg desszertet – akkor is, amikor a fagyi már inkább jégkására emlékeztetett.
A Kádár-korszakban a fagylalt különös helyzetbe került. Bár népszerűsége vitathatatlan volt, 1949-től hatóságilag rögzített áron lehetett csak árusítani. A több mint harminc éven át változatlan ár azonban teljesen elszakadt a valóságtól: miközben az alapanyagok és a munkaerő költségei folyamatosan emelkedtek, a fagylalt ára nem mozdult. Ennek következménye a minőség látványos romlása lett: tej helyett víz, főzött fagyi helyett poralapú keverékek kerültek a tölcsérekbe. A végeredmény gyakran inkább jégkása volt, mint fagylalt.
A kényszer szülte meg a jégkrémet
A hetvenes évek végére a helyzet tarthatatlanná vált. A kínálat szűkült, a minőség romlott, a fagylaltárusítás pedig lassan kivérezni látszott. A központi gazdaságirányítás ekkor döntött úgy, hogy új irányt keres: megismerteti a magyar fogyasztókkal a Nyugaton már régóta népszerű jégkrémet. Először importtal próbálkoztak – osztrák, jugoszláv és szovjet termékekkel –, majd megszületett a hazai gyártás gondolata is.
A technológia ismeretlen volt, a kockázat nagy, ezért sokáig senki nem vállalkozott rá. Végül a Sasad Mgtsz. keretében működő Budatej lépett előre: törökbálinti üzemében, Hollandiából beszerzett gépekkel elindította a magyar jégkrémgyártást. Az alapanyag tej, tejszín, cukor és csokoládépor volt – akkoriban ez már önmagában minőségi ugrást jelentett.
Bekopogtat az oroszlán
1975-ben megérkezett a Leo jégkrém, a legendás szlogennel:
„Télen-nyáron csakis Leo!”
Az oroszlánfigurás pálcikás jégkrém azonnal meghódította a gyerekeket. A „Helló Leo!” köszönés reklámjaival együtt beégett a kollektív emlékezetbe, és rövid idő alatt fogalommá vált: ha egy gyerek oroszlános fagyit kért, mindenki tudta, mire gondol.
A számok is önmagukért beszéltek: az első évben nyolcmillió darab készült, 1978-ban már 41 millió, 1980-ban pedig 60 millió pálcikás Leo fogyott el. Poharas és családi kiszerelésekkel együtt évente mintegy 1800 tonna jégkrémet gyártottak. A sikerhez azonban komoly háttérmunka kellett. A Budatej öt hűtőkamionról 32-re bővítette flottáját, országszerte hűtőraktárakat épített, és mintegy 700 hűtőpultot adott ingyen a boltoknak. A kezdeti vanília és csokoládé mellé hamar új ízek érkeztek: narancsos, diós, banános, rumos változatok, majd a poharas és családi kiszerelések is.
A pálcikás Leo ára három forint volt – nem számított olcsónak, hiszen ezért akár három gombóc fagyit is lehetett kapni –, mégis sok gyerek számára ez volt a legvágyottabb édesség.
Rendszerváltás után
A Leo története a rendszerváltás után sem ért véget. 1990-ben a Schöller szállt be a Budatejbe, majd 2002-ben a Nestlé vette át a vállalatot. A gyártás a 2000-es évek közepéig tartott, később Lengyelországba került, miközben a hazai Eispro Kft. új márkákkal lépett piacra az egykori törökbálinti üzemben.
A Leo jégkrém ma is kapható, igaz, jóval kisebb mennyiségben és nagyobb konkurenciával körülvéve.