„Ez nem csak egy csapat volt, hanem egy életre szóló közösség”
A ’80-as és ’90-es évek nagykanizsai labdarúgásának meghatározó alakja, Kepe Tibor szerint az Olajbányász sikereinek alapja nem csupán a pályán mutatkozott meg, hanem az öltözőn belüli összetartásban is. Az egykori csapatkapitány felidézte az NB I-be jutás körüli időszakot, a legendás közösséget, és arról is beszélt, miként látja ma a kanizsai futball jövőjét.
Tibor máig élénken emlékszik arra a mérkőzésre, amely sorsdöntőnek bizonyult az Olajbányász történetében. Felidézte, hogy a Csepel elleni hazai találkozón, amelyen eldőlhetett volna a feljutás, gól nélküli döntetlen született. Mint mondta, utólag egyértelművé vált számára: nem mindenki akarta igazán az NB I-et. Emlékei szerint a háttérben elsősorban anyagi okok álltak.
Úgy fogalmazott, ha egy klub valóban fel akar jutni, akkor ezt a játékosok is érzik. Elég lett volna egyetlen gesztus, egy határozott üzenet a menedzsment részéről az öltözőben, hogy a vezetés minden körülmények között kiáll a csapat mellett. Ez azonban elmaradt, a játékosok pedig – ahogy jelezte – azonnal megérezték a bizonytalanságot.
Csapatkapitányként megpróbálta mentálisan összetartani az együttest. Igyekezett pszichés nyomást gyakorolni a társaira, hogy már csak dacból is bizonyítsanak, és kényszerítsék ki a feljutást. Ugyanakkor azt is elismerte, nem mindenki volt olyan lelki alkat, aki ezt a helyzetet kezelni tudta volna. A múlt eseményei azonban nem keserűséggel, hanem büszkeséggel élnek benne. Szerinte az Olajbányász igazi ereje a közösségben rejlett, amely a mai napig él. A legendás csapat játékosai évente találkoznak, és ilyenkor minden pontosan ott folytatódik, ahol évtizedekkel ezelőtt abbamaradt. Ahogy megérkeznek, azonnal megteremtődik a régi öltözői hangulat, elkezdődik a szurkálódás, a nevetés, a tréfák.
Mint mondta ez a légkör teljesen egyedi volt, és több egykori csapattárs is megerősítette már neki: sehol máshol nem tapasztaltak hasonlót.
Kepe szerint ennek oka egyértelműen a személyiségükben keresendő. Úgy fogalmazott,
ezt a közösséget nem egy klubvezetés vagy egy sikeres szezon hozta létre, hanem azok a játékosok, akik egymásért is küzdöttek a pályán.
– A barátság nem kopott meg az évek során, sőt, talán még erősebb lett – jelentette ki a volt csapatkapitány. Beszélgetésünk során szóba került az is, mi lett az egykori Olajbányász-játékosok sorsa. Tibor kiemelte: a csapat tagjai többségében rendezett életet élnek.
– Dolgozunk, sokan vállalkozók lettünk, családban élünk, gyermekeink tanulnak, diplomát szereznek, vagy már szereztek. Ezért azt gondolom, hogy a futballistákról kialakult negatív sztereotípiák teljesen hamisak – szögezte le. – A sporttól sem szakadt el teljesen a társaság. Néhányan közülünk még ma is futballozunk, akár kispályán, akár az U60-as korosztályban. Személy szerint én nemrég országos döntőn szerepeltem korosztályos csapatommal.
A jelenre térve Kepe Tibor elmondta, természetesen, figyelemmel kíséri az FC Nagykanizsa szereplését. Mint mondta, amikor teheti, kijár a mérkőzésekre, és mindig "A Kanizsának" szurkol.
– Nekem a város csapata akkor is a ugyanaz marad, a legfontosabb, ha éppen alacsonyabb osztályban szerepel – árulta el. – Egyébként úgy látom, ebben a gárdában van potenciál. Az előző idényben hajszálnyira voltak a fiúk az NB II-be jutástól, azt pedig különösen biztatónak tartom, hogy bár az osztályozó nem sikerült, a fiúk játékában nem lett emiatt semmiféle visszaesés, mentek előre ugyanúgy, mintha mi se történt volna.
A szurkolói háttérről ugyanakkor reálisan fogalmazott. Mint mondta, a mai futball teljesen más környezetben működik, mint az ő idejében. Akkoriban megtelt a stadion, ma viszont óriási a kínálat a nemzetközi bajnokságok révén. Ennek ellenére hangsúlyozta: a lokálpatriotizmusnak ma is kulcsszerepe lehetne.
– Azt gondolom, a legnagyobb különbség a régi és a mai futball között a kötődés – jelezte. – A mi időnkben évekig ugyanazok a játékosok alkották a csapatot, a szurkolók névről ismertek mindenkit. Ma viszont gyakran félévente cserélődik a keret, ami megnehezíti az azonosulást.
A beszélgetés végén személyes gondolattal zárt. Elmesélte: őt és több társát is hívták NB I-es klubok, ám mégsem mentek el a Bányászból. Hogy miért? Mert számukra mindig Nagykanizsa volt az első, a csapatért és a városért akartak játszani. Úgy véli, ma más világ van, ahol a pénz diktál. Pedig a futball lényege ma is a csapat, az összetartás kellene legyen.
Képek forrása: Kepe Tibor