Go, Trabi, go! Egy korszak legendás ikonja újra száguld! Na jó, gurul...
Van, amikor egy autó több puszta közlekedési eszköznél. Emlék, korszak, életérzés. Bánfai Zsolt, a Borsfai Veterángép-gyűjtemény tulajdonosa pontosan így tekint a Trabant 601-esre, amely nemcsak fiatalkora első új autóját idézi fel, hanem egy hosszú pályaív, egy elismerés és egy régi ígéret beteljesülése is lett. A gondosan, szinte megszállott alapossággal felújított kocsi ma már ritkábban gurul ki a fűtött garázsból – de annál többet mesél.
Bánfai Zsolt trabantos története 1986-ban kezdődött, akkor lépett be a KFV-hez, a mai MOL elődjéhez, fiatal szakemberként, tele tervekkel.
– Akkoriban az első nagy vágyam egy autó volt. És képzeld el, már nem kellett éveket várni rá, mint korábban. Egy Trabant vagy Wartburg egy hónap alatt megjött – mesélte.
Bánfai Zsolt szenvedélye gyűjtő, ahogy az a képből is kiderül Forrás: Borsfai Veterángép-gyűjtemény
A fizetésből néhány hónap alatt összegyűlt az összeg, 1987 januárjában befizette az előleget, februárban pedig már át is vehette élete első új autóját. Egy babakék Trabantot, melyhez nagyon hasonló ma is ott áll a garázsában.
– Az az érzés... fiatal voltam, új autó, friss rendszám, ment, mint a golyó. Akkor jöttek ezek a színek, nagyon tetszett. Az ember azt érezhette, hogy megérkezett. Pedig dehogy... – idézte fel nevetve.
A Trabant három évig szolgálta: munkába járás, építkezés, hétköznapok. Közben családot alapított, majd amikor megszületett a kislánya, az autót lecserélték. A kis kétütemű azonban örökre megmaradt emlékei közt.
Eltelt több mint három évtized. 2019-ben, pontosan 33 évvel azután, hogy belépett a céghez, Zsolt megkapta a „Kiváló Bányász" kitüntetést – minisztériumi elismerést, amit nem sokan mondhatnak magukénak.
Akkor eldöntöttem, hogy ebből a pénzből nem hétköznapi dolgot veszek. Olyat, amire ránézek, és eszembe jut a cég, meg az első autóm is
– mondta. – Így jött vissza a Trabant.
A sors különös fintora, hogy a megfelelő autó szinte házhoz jött: egy ismerős családjánál bukkant fel, örökségből, mindössze 32 ezer kilométerrel az órában.
– Nem volt rossz állapotban, látszott rajta a kevés kilométer. Akkor döntöttem: ez az – tette hozzá.
A felújítás azonban nem afféle „kozmetika" lett. Zsolt módszeresen, darabjaira szedte a Trabantot.
– A futóművet teljesen szétszedtem, mindent letisztítottam, festettem. Az alja alapozót, alvázvédelmet kapott, majd színre lett fújva, ahogy gyárilag volt. A belsejét is rendbetettem, de a külsejét szándékosan meghagytam eredetinek – magyarázta.
A motorhoz alig kellett hozzányúlni: tömítések, karbantartás, semmi komolyabb beavatkozás.
– Ez a Trabant már tirisztoros gyújtású, ezekkel tényleg nem volt gond. Ha odafigyeltél rá, jó olajat tettél bele, ment ezer évig – mondta határozottan.
A munkaórákat nem számolta.
Többet dolgoztam rajta, mint amit bárki papírra írna. Ez ilyen. Az ember belefeledkezik...
Ma a Trabant fűtött garázsban áll, és ritkán hagyja el a helyét.
– Csak akkor jön ki, ha lemosom, letakarítom. Nem járok vele. A szívem szakadna meg, ha koszos lenne – fogalmazott mosolyogva.
A történet azonban nem csak egy autóról szól. A Trabant belépő volt egy új világba. Azóta ott van egy másik autó, egy szintén felújításra váró Wartburg, amelyet az unokák imádnak, továbbá készül egy Warsawa felújítása is – ugyanaz a típus, amely a család első igazi autója volt a hetvenes években –, és egy Zsiguli is várja a sorát.
– A Trabant volt az iskola. Egyszerű gép, meg lehet tanulni rajta mindent. Azt mondtam, ha ezt meg tudom csinálni, akkor jöhet a Varsava is – mondta Zsolt, aki eddig a legendás magyar traktormárka, a Dutra-gépek felújítása kapcsán szerzett hírnevet szerte az országban.
És hogy miért szerették annyian a Trabantot?
– Egyszerű volt, olcsó, megbízható. Én évekig jártam vele Barcsra dolgozni naponta. Télen, hóban, nyári gumival. Nem is ismertük a téli gumit. Elfordítottad a kulcsot, pöccre indult, és ment – emlékezett vissza.
Egy tank benzin ára akkoriban 168 forint volt – pontosan annyi, ahány kilométert Győrből Zalaegerszegig megtett vele.
– Ma már ez elképzelhetetlen, de akkor ez volt a világ. És működött – tette hozzá.
Bánfai Zsolt Trabantja ma már nem közlekedési eszköz. Inkább emlékmű: egy korszaké, egy pályáé, egy életúté. És talán ezért olyan különleges – mert nemcsak restaurálták, hanem megőrizték benne mindazt, amit egykor jelentett.
