Új utakon járva: Faragó Márton és Sass Ferenc öröksége +Képgaléria
A nagykanizsai Magyar Plakátház falai között egy régóta várt, hiánypótló tárlat nyílt meg a magyar kultúra napja alkalmából, amely két elfeledett festőművész, Faragó Márton és Sass Ferenc munkássága előtt tiszteleg.
A kiállítás a családi emlékezet, a muzeológiai szakértelem és a nemzetközi összefogás metszéspontjában jött létre, bemutatva, hogyan vált a nagybányai szellemiség a dél-zalai és a muravidéki régió meghatározó kulturális tőkéjévé.
A megnyitó ünnepség zenei felvezetője után (melyet a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, Mázsa Regina és Markó Katalin előadásában hallhattunk) Dr. Száraz Csilla múzeumigazgató vette át a szót, aki beszédében rávilágított a tárlat különleges eredetére.
– Ez a kiállítás csak részben, nagyon kis részben a Thúry György Múzeum gyűjteményéből áll össze – hangsúlyozta az igazgatónő. – Nagyobb részben a Faragó család otthoni házi gyűjteményét, Faragó Márton hagyatékát mutathatjuk be az ő kedvességükből. Az igazgató asszony kiemelt tisztelettel köszöntötte a megjelent leszármazottakat, Faragó Emma asszonyt, a művész unokáját, valamint Faragó Zoltánt, a dédunokát. Köszönetet mondott Iváncsóné Dr. Horváth Zsuzsannának is, aki számos alkotással gazdagította az anyagot, majd hozzátette: – Néhány kép a Kisfaludy emlékházból és a Helikon Kastélymúzeumból érkezett, a megvalósítást pedig Dr. Lázár Imre India-kutató, kulturális diplomata is támogatta.
Dubravko Baumgartner Fotó: WestLife
Híd a Mura két partja között
A kiállítás egyik legfontosabb aspektusa a határon átnyúló kulturális kapcsolat. Dubravko Baumgartner, a Lendvai Galéria és Múzeum igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy Faragó Márton személye elválaszthatatlan Lendvától.
– Faragó Márton Freier Mártonként született 1880-ban Lendván, városunk és vidékünk első festőművésze volt – bocsátotta előre.
Az igazgató felidézte a művész életútjának kezdeteit: 1895-ben Budapesten, az Iparművészeti Iskolában tanult, majd Hollósy Simon nagybányai iskolájában tette tökéletessé tudását.
– Faragó Márton különleges kapcsolatot szőtt két város és két ország között, egy olyan kapcsolatot, amelyet tovább kell építenünk – fogalmazott Baumgartner, emlékeztetve a 2015-ös és 2017-es lendvai tárlatokra, amelyek elindították a művész újrafelfedezését.
Szmodics-Tugya Beáta, a tárlat kurátora Fotó: WestLife
A modernitás úttörői Kanizsán
Szmodics-Tugya Beáta kurátor, történész-muzeológus szakmai tárlatvezetésében a „modern” látásmód térnyerését elemezte.
– Új utakon járva. Két ifjú tehetségről van szó, akik rövid idő alatt mesterré váltak – kezdte a cím magyarázatát. – Hollósy Simon köréhez tartoztak, és egy új festészeti irányzatot képviseltek az addigi akadémikus irányzat helyett. A kurátor hangsúlyozta, hogy Faragó és Sass nemcsak festettek, de missziót is teljesítettek: – Megfogadták mesterük tanácsát, és elkezdtek nyitni a vidéki városok emberei felé. 1908-ban Nagykanizsán nyitották meg festőiskolájukat, ami egy intenzív tanfolyam volt, többségében fiatal hölgyek számára.
Két sors, két művészi hitvallás
A kiállítás tanulságos párhuzamot von a két alkotó életútja között. Míg Faragó a „szegénység festőjeként” is megőrizte optimizmusát, Sass Ferenc élete tragikusabb fordulatot vett.
Faragó Márton: A derű őrzője
Bár a történelem viharai nem kímélték – harcolt az első világháborúban, elvesztette tehetséges fiát, majd a második világháború végén meghurcolták –, képei mégis idilli világot sugároznak.
– 1914-ben vonult be, majd három évet szolgált Boszniában és Montenegróban – mesélte Szmodics-Tugya Beáta. – Fantasztikus alkotásai a tábori levelezőlapokra készített rajzok, amelyeken nem a háború borzalmait, hanem gyönyörű balkáni tájakat ábrázolt a családjának.
Sass Ferenc: A melankólia mestere
Sass (született Brunner) Ferenc pályája a háború után válságba jutott. Palettája sötétebb tónusúvá vált és bár portréfestészetben kiváló volt, a magány és a szegénység rányomta bélyegét munkásságára.
– Felesége és lánya Indiába távozott, ő pedig Sümegen nyomorgott – mutatott rá a kurátor egy megrázó részletre: – Egyik virágcsendéletének tisztításakor fedeztük fel, hogy egy durva vászontörölközőre festett, mert nem volt pénze rendes vászonra.
A kiállítás zárógondolatai
A tárlat egyik legmonumentálisabb darabja Festetics Tasziló herceg 1934-es portréja, amely Sass Ferenc ritka nagy megrendeléseinek egyike volt.
S ahogy azt Fodor Csaba alpolgármester köszöntőjében kiemelte: ez a tárlat bizonyítja, hogy a kultúra képes tartós baráti hidakat teremteni a nemzetek között. Faragó Márton és Sass Ferenc képei 2026-ban ismét együtt „szárnyalnak”, emlékeztetve Nagykanizsa közönségét a szépség és a nemes emberi értékek fontosságára.
Borítókép: WestLife
KÉPGALÉRIA
