Vadászgép a szerszámosban: Amikor a Messerschmittből kerti kapa lett
Melléképületek falán, kerítésként vagy akár templomtornyok csúcsán is felbukkanhatnak a II. világháború néma tanúi, ha jól figyelünk. A Halis Podcast legújabb adásában Magó Károly zászlós, hadtörténész, a Magyar Roncskutató Egyesület elnöke kalauzol el minket egy olyan világba, ahol a fémhulladéknak hitt darabok mögött hősök sorsa és családok lassan közel évszázados várakozása rejlik.
A Halis Podcast legutóbbi vendége, Magó Károly nem csupán katonaként, hanem elhivatott roncskutatóként tekint a múltra. Varga Tünde és Benke Dániel beszélgetéséből kiderült, hogy a roncskutatás Magyarországon a 70-es években vált tudományosan megalapozottá – addig a lezuhant gépeket jobbára csak újrahasznosítható fémalapanyagnak tekintették.
A II. világháború után ugyanis a nyersanyaghiány hatalmas volt, a roncsok pedig ott hevertek a határban. Ami a hadseregnek hulladék volt, az a falusi embernek kincs: a kiváló minőségű alumínium, a dúralumínium és az acél olyan alapanyagot jelentett, amelyhez akkoriban máshogy nem lehetett hozzájutni.
Amit a szakavatott szem észrevesz
Magó Károly roncskutató szerint a roncsok „újrahasznosítása” szinte népművészeti szintre emelkedett. Ha ma végigsétálunk egy alföldi vagy dunántúli kistelepülésen, a figyelmes szem ma is kiszúrhatja a múlt darabkáit. Tud például olyan templomról, ahol a torony tetején lévő országalmát (a kereszt alatti gömböt) egy lezuhant repülőgép üzemanyagtartályából vagy burkolatából kalapálták össze. Az alumínium nem rozsdásodott, így évtizedekig tökéletes dísze maradt az Isten házának.
(Egyébként az sem ritka, hogy a fészer tetejét repülőgépszárny-darabok fedik, vagy a kiskert kerítése éppen egy bombázó merevítőiből készült – a szerző.)
Makettektől a roncshangárig
Magó Károly története a gyerekkori makettezéssel és a legendás Pumák földön-égen című könyvvel kezdődött. Bár pilóta nem lett, a sors mégis a repülés közelébe sodorta: a Szolnoki Repülőmúzeumban (ma az MH Kiss József 86. Helikopterdandár része) kapott beosztást, ahol a roncskutatás vált az életévé.
„Úgy éreztem, hogy ez az a feladat, ami rám van szabva, és ezt tudom a legnagyobb kitartással csinálni” – vallotta a hadtörténész.
Háromezer lezuhant gép: A kutatás sosem ér véget
A számok döbbenetesek: a mai Magyarország területén a II. világháború alatt körülbelül 3000 repülőgép zuhant le. Mivel a korabeli dokumentumok nem tartalmaztak GPS-koordinátákat, a kutatók ma is két dologra támaszkodnak: a levéltári adatokra és a helyi informátorokra.
A terepmunka során Magó Károly azonnal elemzi az információkat:
- Kényszerleszállás: Itt kevés a lelet, hiszen a roncsot vagy a katonaság vitte el, vagy a helyiek hordták szét használati tárgyaknak.
- Becsapódás: Ha a gép nagy sebességgel fúródott a földbe, mély krátert ütve, ott komoly esély van jelentős roncsdarabok – és sajnos a személyzet – megtalálására.
A Balaton titkai és a „Piros 12-es”
A Balaton különleges kutatási terület. A zavaros víz és az iszap évtizedekig elrejtette a roncsokat, amelyeket az 50-es években még halászhálókkal kerestek meg, ma viszont már modern szonárok segítenek a felderítésben.
A 2023-as év nagy sikere volt egy Messerschmitt Bf 109-es kiemelése a tóból. Ehhez a munkához egyedi karjelzés is készült, amely a magyar légierő felségjelzését, a Balatont és a gép egyéni jelzését, a „Piros 12-est” ábrázolja – jelképezve a különböző alakulatokból összeállt csapat egységét.
A legfontosabb küldetés: Hazahozni a hősöket
A roncskutatás legmeghatóbb része nem a fém, hanem az ember. Magó Károly hangsúlyozta: a munka akkor válik személyessé, amikor a családokkal találkoznak. Sokan a mai napig várják haza szeretteiket, akiknek csak az „eltűnt” státusz maradt a neve mellett.
Egy megható történet:
Egy pilóta unokája a temetés után egymillió forintot ajánlott fel az egyesületnek, látva, mekkora megnyugvást jelentett édesapjának, hogy végre eltemethette az addig eltűntként nyilvántartott pilóta-apját.
A kutatások nem állnak meg: a nemzetközi kapcsolatok (orosz, szlovák, olasz kutatókkal) és az utánpótlás nevelése is folyamatos. Magó Károly hisz abban, hogy a tízévesek szakmai kérdéseiből nőnek ki a jövő roncskutatói, akik tovább írják a magyar repüléstörténetet.
Borítókép: Varga Tünde, Magó Károly és Benke Dániel/Halis István Városi Könyvtár