Tizenegy éve úton Kárpátaljára – segítség, emberség és kitartás a háború árnyékában
Több mint egy évtizede jár vissza Kárpátaljára Bodó Tamás, hogy segélyadományokat vigyen a háború és az elszegényedés sújtotta településekre. Magyaroknak és ukránoknak egyaránt segít, válogatás nélkül – mert, ahogy fogalmaz: a szegénységnek nincs nemzetisége.
Dugig pakolt autó, rekordmennyiségű adomány
Bodó Tamás idén is visszatért Kárpátaljáról, ahová immár tizenegy éve, sokszor évente kétszer is elindul segélyszállítmánnyal. Az idei út azonban még őt is meglepte: az adományok mennyisége minden korábbit felülmúlt.
– Az autó egyszerűen dugig volt, minden be sem fért – mondta. Tartós élelmiszerek, gyerek- és felnőttpelenkák, alapvető higiéniai eszközök gyűltek össze, sőt huszonnégy kerékpár is érkezett felajánlásként, amelyek közül néhányat helyhiány miatt már nem tudott kivinni. Különösen figyelemre méltó, hogy mindez januárban, jóval az ünnepek után történt, amikor általában kevesebb az adakozókedv. Ennek ellenére sokan segítettek – gyakran éppen a legkisebb jövedelműek.
Közösségi összefogás Nagykanizsáról és a térségből
A segélyakció mögött erős helyi összefogás áll. Bodó Tamás kiemelte munkáltatója, a piarista iskola szerepét, ahol raktárhelyiséget biztosítottak számára, és ahol külön adománygyűjtést is szerveztek. Előbbi jelentősen megkönnyítette a logisztikát. Segítették őt magánszemélyek, civil közösségek és vállalkozók is: volt, aki üzemanyaggal járult hozzá az úthoz, mások rendszeresen textíliákat, párnákat, használati tárgyakat gyűjtenek. A szállítást minden alkalommal egy nagy méretű Fiat Ducato Maxi teszi lehetővé, amelyet a GYGV bocsát Bodó Tamás rendelkezésére.
– Ezek az utak mindig tele vannak csodákkal – fogalmazott.
Beregszász és környéke: mindennapi túlélés
Az idei út során Bodó Tamás és segítőtársa, Bárdos Péter Beregszászon és a környező településeken jártak: Tasnádon, Bátyúban, Nagybégányban, Gáton, Váriban, Badalón, Becsen, Orosziban és más falvakban. Többségük magyar lakta település, de – mint hangsúlyozta – ukrán családok is kaptak segítséget, ha rászorultak. Az utazás továbbra sem veszélytelen: gyakori igazoltatások, rakományellenőrzések nehezítik a mozgást, a katonai jelenlét pedig állandó feszültséget teremt.
Emberi történetek a háború árnyékában
A háború közvetlenül még nem érte el Kárpátalját, de következményei mindenhol jelen vannak. Áramszünetek, elszálló árak, eltűnt vagy elhurcolt családtagok határozzák meg a mindennapokat. Bodó Tamás több megrázó történetet is felidézett.
Egy autista fiatalembert – akit rendszeresen támogatnak – a toborzók bicikliről lerúgtak és elvittek, csak hosszas közbenjárás után engedték szabadon. Egy másik családapának biciklit vittek, mert a sajátját menekülés közben kellett elhagynia.
– Itt mindenki a háború végét várja. Magyarok, ukránok egyaránt – mondta.
Áram nélkül, bizonytalanságban
A többórás áramszünetek miatt az egyik legfontosabb adomány a power bank és a tölthető lámpa lett. Ezek nem kényelmi eszközök, hanem alapvető túlélési kellékek.
– Az emberek nem tudnak előre tervezni. Sem munkát, sem életet – fogalmazott.
A fizetések alacsonyak vagy elmaradnak, a szegénység pedig olyanokat is elért, akik korábban segíteni tudtak másokon. Ma már ők is rászorulók. Az utak állapota katasztrofális, egy-egy rövidnek tűnő szakasz akár másfél órát is igénybe vehet. Mindez fizikailag és lelkileg is megterhelő – mégis, Bodó Tamás minden alkalommal visszatér.
– Fárasztó, nagyon fárasztó. De minden mosoly, minden öröm, minden kézfogás kárpótol – mondta.
Tizenegy éve, több mint egy tucat út után is ugyanazzal a meggyőződéssel indul el újra és újra: mert a segítségnek ott van a helye, ahol a legnagyobb a szükség.
Fotók: Bodó Tamás