A pávahústól a kocacsöcsig: meglepő étlap a múltból +Képgaléria
A „Kerek, mint a fánk” kiállítás Nagykanizsán több ezer év táplálkozástörténetét mutatja be a mamutvadászattól a főúri lakomákig.
A XVIII. Országos Fánkfesztiválhoz kapcsolódva nyílt meg a különleges időszaki kiállítás a Thúry György Múzeum és a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház közös szervezésében „Kerek, mint a fánk – Táplálkozás a régészeti korokban” címmel a múzeum Fő úti kiállítóhelyén. A tárlat a múzeum régészeti gyűjteményének különleges darabjain keresztül mutatja be az emberi táplálkozás több ezer éves történetét.
A fánk mint híd múlt és jelen között
Dr. Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója (egyben a tárlat egyik kurátora) hangsúlyozta: a kiállítás célja, hogy a fesztivál vidám hangulatához kapcsolódva a régészet oldaláról mutassa meg, milyen mély gyökerei vannak a táplálkozási kultúrának a térségben.
A tárlat egyik ikonikus lelete egy Balatonmagyaród-Hídvégpusztán előkerült, elszenesedett ételmaradvány, amelyet a tudományos vizsgálatok alapján egy késő bronzkori, eperalapú süteményként azonosítottak.
A Kr. e. 1200 körül készült „epertorta” finomőrlésű búza-, illetve köleslisztből, sertészsírral készült – és ma Közép-Európa egyik legkorábbi ismert süteményének számít.
A kiállítás címe sem véletlen. A „kerek” forma – legyen szó lepénykenyérről, pogácsáról vagy fánkról – ősi szimbólum: az egészlegességet, a ciklikusságot és az örökkévalóságot jelképezi. A köré gyűlő közösség pedig az egyenlőséget és az összetartozást fejezi ki.
Mit ettek elődeink? A mamuttól a római lakomákig
A tárlat másik kurátora, Szmodics-Tugya Beáta történész-muzeológus, archeozoológus kiemelte: nem pusztán edényeket szerettek volna bemutatni, hanem átfogó képet adni arról, hogyan alkalmazkodott az ember mindig az adott környezethez.
„Az őskorra a pazarlás még egyáltalán nem volt jellemző. Mindenből csak annyit fogyasztottak, használtak, amennyire éppen szükség volt. Ez az edények formájára, méretére is jellemző” – fogalmazott.
A kiállítás a régészet legkorábbi időszakaitól indul: a mamutvadászat utáni korszakban az ember fokozatosan tért át a kisebb állatokra és a növénytermesztésre. A réz-, bronz- és vaskori tárgyi emlékek mellett külön hangsúlyt kap a római kor és a kora újkor.
A római korszak két vitrint is kapott, bőséges magyarázó szövegekkel. A látogatók megismerhetik a lakomák világát, Martialis és Makrobius leírásai alapján, valamint Diocletianus császár ármaximalizáló rendeletét, amely részletesen szabályozta a húsok, gabonák, borok és még a hizlalt rigó vagy fácán árát is.
A forrásokból az is kiderül: a pávahúst, a fügén hizlalt sertésmájat vagy éppen a sertésemlőt (más fordításban „kocacsöcsöt”) sem vetették meg. A lakomák mennyisége és fényűzése a római felső réteg reprezentációs eszköze volt.
A gabona becsülete: 150 liter egy évre
A kiállítás egyik különleges darabja egy bronzkori hombár, amely mintegy 150 liter gabonát tudott tárolni. Szmodics-Tugya Beáta elmondta: ez körülbelül egy ember éves gabonaszükségletének felelt meg.
A régészeti kutatások szerint az őskorban akár 200 kilogramm gabonával is számoltak fejenként évente – szemben a mai 70–80 kilogrammos átlaggal. A gabona megtermelése, őrlése hatalmas fizikai munka volt. A bronzkorban még kézimalmok sem álltak rendelkezésre, a szemeket két kő között törték.
A kiállításon egy kézimalom és egy interaktív bemutató is látható, ahol különböző őrlési fázisokat szemléltetnek – érzékeltetve, mennyi munkával járt a finomliszt előállítása.
Főúri lakomák a Romlottvárból
A másik hangsúlyos egység a miklósfai Botszentgyörgy (Romlottvár) 16. századi leletanyaga. A feltárások során előkerült edények, fazekak, korsók és üvegkelyhek egy gazdag főúri kastély mindennapjaiba engednek bepillantást.
A 16. században egy főúri lakomán akár 12–25 fogás is az asztalra kerülhetett, ünnepeken ennél is több. A menüsorban hidegen is fogyasztható ételek, majd nehéz, fűszeres húsételek, végül gyümölcsök és édességek szerepeltek. A torták, fánkok, bélesek nem feltétlenül a végén, hanem a főételek között jelentek meg.
A korszak ízlésvilága a maihoz képest erősen fűszeres és savanykás volt: a fokhagyma, a sáfrány, a gyömbér és az ecet meghatározó szerepet játszott.
Egy különleges lelet: a vizacsont
A kiállítás egyik szenzációja egy 2010-ben feltárt vizacsont a Romlottvár anyagából. A 142 milliméter hosszú mellúszósugár alapján a hal mintegy 176 centiméteres lehetett.
A viza (Huso huso) tengeri hal, amely ívás idején a Dunán és mellékfolyóin is felúszott. A Dunántúl délnyugati régiójából ez az egyetlen azonosított vizacsont. Mivel a viza drága és romlandó volt, fogyasztása főúri kiváltságnak számított.
A csont a kastély konyhahulladékából került elő, amely alapján egy gazdag, sokféle állatfajt fogyasztó háztartás képe rajzolódik ki.
A modern régészet új eszközei
A tárlat bemutatja a modern régészet módszereit is. A földminták flotálásával kinyert magvakból az archeobotanikusok következtetnek a termesztett növényekre, míg az archeozoológusok a legkisebb csontdarab alapján is azonosítják az állatfajokat.
A bioarcheológia izotópos vizsgálatai lehetővé teszik a régészeti leletek (csontok, fogak) közvetlen kémiai elemzését, amelyekből a táplálkozás, a földrajzi mobilitás és az életmód rekonstruálható. Manapság az edények aljára, falára lerakódott rétegekből is megállapítható, hogy tejet, kását vagy erjesztett italt tároltak bennük.
Borítókép és fotók: Hohl Zoltán
