Zerkovitz világa – kuplék, orfeumok és egy város zsidó öröksége a Fő utcán
A 20. század eleji magyar könnyűzene, az orfeumok és kabarék világa elevenedett meg tegnap délután a Nagykanizsai Zsidó Hitközség szervezésében. Bősze Ádám zenetörténész kifejezetten a kanizsai közönség számára összeállított előadásában nemcsak Zerkovitz Béla pályáját rajzolta fel, hanem azt a gazdasági, társadalmi és kulturális közeget is, amelyben a kuplé, az operett és a városi szórakoztatóipar megszületett – és amelynek Nagykanizsa is része volt.
A szervezők képviseletében Lévai Ibolya, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke kiemelte: a város a 19–20. század fordulóján kereskedelmi és kulturális értelemben is pezsgő központ volt. A zsidó polgárság jelentős szerepet játszott a város arculatának formálásában – elég a Centrál Szállóra, a Zerkovitz-udvarra vagy a belvárosi bérházakra gondolni. A kanizsai Zerkovitz család és a zeneszerző Zerkovitz Béla közötti rokoni kapcsolat feltárása hosszabb kutatómunka eredménye volt; az est egyik tétje éppen ennek a kapcsolatnak a kulturális kontextusba helyezése volt.
Lévai Ibolya és Bősze Ádám az előadás előtt Fotó: Nagykanizsai Zsidó Hitközség
Egy „kanizsaoid” zenetörténet
Bősze Ádám már az elején jelezte, hogy az előadás nem általános zenetörténeti áttekintés lesz.
– Ez a mai összeállítás sehol máshol nem hangzott el. Egy kicsit "kanizsaoid" előadás lesz – mondta, érzékeltetve, hogy a helyi kötődések tudatosan épülnek be a narratívába – annál is inkább, mert előadása a hitközség lokálpatrióta, a nagykanizsai zsidó örökség értékeinek áthagyományozását célzó programsorozatába illeszkedik.
A zenetörténész II. József 1783-as türelmi rendeletéig nyúlt vissza, amely a Habsburg Birodalom területén egységes jogokat biztosított a zsidó közösségek számára. A városközpontokba betelepülő zsidó családok nemcsak gazdasági, hanem kulturális értelemben is új dinamizmust hoztak. A 19. századi urbanizációval párhuzamosan kialakuló szórakoztatóipar – kávéházak, orfeumok, varieték – jelentős részben zsidó vállalkozók kezében volt, akik magukat magyar polgárként határozták meg, és a modern városi kultúra formálásában vállaltak szerepet.
Zene mint vállalkozás
Az előadás egyik hangsúlyos gondolata az volt, hogy a 19. századi zenész és zeneszerző egészen más feltételek között dolgozott, mint ma.
– Ezeknél az embereknél nem volt állami pályázat. Egyetlen dolog volt: a közönség – fogalmazott Bősze.
A bécsi keringők, Johann Strauss zenekarának sikere vagy éppen a magyar verbunkos hagyománya mind azt mutatta: a zene üzleti modellként működött. A vendéglátóhelyek, kávéházak és mulatók akkor voltak életképesek, ha folyamatosan képesek voltak reagálni a közízlésre. A cigányzenészek improvizációs készsége ebben kulcsszerepet játszott.
– A cigányprímás nem azt tudja, melyik ujjal fogja le a hangot, hanem azt, milyen harmóniamenet következik. A közönség szeméből olvas – emelte ki.
Ezzel párhuzamosan jelent meg a jazz, majd a nagyzenekari hangzás, amely a kerthelyiségekben és nagyobb terekben is érvényesülni tudott. A szórakoztatóipar tehát nem csupán esztétikai, hanem technikai és gazdasági kérdés is volt.
Zerkovitz Béla: sláger és operett határán
Zerkovitz Béla ebbe a dinamikus, vállalkozói közegbe érkezett. Nem a Zeneakadémián végzett, hanem műegyetemi tanulmányokat folytatott, mégis több mint 800 dalt komponált, operetteket írt, és a korszak egyik legtermékenyebb slágerszerzője lett.
– A szövegírónak és a zeneszerzőnek azonnal reagálnia kellett a divatra – mondta Bősze, utalva például a „bukj el szoknya” divatjelenségre, amelyből dal született.
A sikerhez azonban nem volt elég a jó dallam. Szükség volt sztárokra is.
– Nem elég jó zeneszerzőnek lenni. Kell egy díva is – hangsúlyozta.
Baumann Károly, Fedák Sári vagy később más ünnepelt előadók vitték sikerre a dalokat. A kabaré és az orfeum világa attrakcióra, aktualitásra és közvetlenségre épült. A műfaj egyszerre volt könnyed és társadalmilag érzékeny; a kuplé gyakran reagált napi eseményekre, politikai vagy társadalmi jelenségekre.
Az „Asszonykám, adj egy kis kimenőt” vagy az „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem” máig élő példái annak, hogyan vált a kuplé kollektív emlékezetté.
A modernitás ára: film és kirekesztés
Az előadás végén a zenetörténész rávilágított: a 20. század első felének technikai és politikai változásai alapjaiban alakították át a szórakoztatóipart. A némafilm, majd a hangosfilm megjelenése fokozatosan kiszorította az élő zenét a mozikból. A harmincas évek végétől pedig a politikai kirekesztés is súlyos csapást mért a zsidó művészekre.
Bősze Ádám előadás közben Fotó: Nagykanizsai Zsidó Hitközség
Az 1938-as „Elfajzott zene” kiállítás a náci kultúrpolitika látványos demonstrációja volt: a zsidó zeneszerzőket és a jazzt egyaránt megbélyegezték. Magyarországon is beszűkült a mozgástér; a zsidó művészek számára külön intézményekben biztosítottak fellépési lehetőséget.
A második világháború és az azt követő politikai átrendeződés végleg lezárta azt a korszakot, amelyben a Zerkovitz-féle kuplé és operett a városi polgárság mindennapi kulturális élménye volt.
Élő emlékezet, nem puszta múlt
Az est nemcsak zenetörténeti előadás volt, hanem kulturális emlékezeti gyakorlat is. A szervezők célja, hogy
Nagykanizsa zsidó öröksége ne csupán történeti adat maradjon, hanem élő, megismerhető és átadható tudás.
A program végén a hitközség képviselői felhívták a figyelmet a közelgő március 13-i megemlékezésre és a nagykanizsai zsidóság történetét bemutató kiállítás megnyitására is.
A tegnapi este világossá tette: Zerkovitz dallamai túlmutatnak a pesti orfeumok falain. Egy város múltjához, egy közösség kulturális teljesítményéhez és a magyar modernitás egyik fontos fejezetéhez kapcsolódnak. Nagykanizsán pedig – ha csak egy estére is – újjáéledt ez a világ.
|
Zerkovitz Béla (1881–1948) magyar műépítész, zeneszerző és színigazgató, a 20. század első felének egyik legjelentősebb kuplé- és sanzonszerzője volt. Szegeden született izraelita családban, gyermekkorától zenei hatások érték: édesanyja Goldmark Károlynál tanult énekelni, így ő szerettette meg vele a dalokat. A budapesti Műegyetemen építészetet tanult, közben a MÁV-nál dolgozott, és már fiatalon dalokat komponált, énekmesterként is tevékenykedett. Fülbemászó kupléi és sanzonjai gyorsan népszerűvé váltak, dalait országszerte énekelték. Pályája során több mint ezer művet írt – slágereket, operettdalokat, egyfelvonásosok betétszámait. 1925-ben a Városi Színház (ma Erkel Színház) igazgatója, később a Royal Orfeum művészeti vezetője volt. Dalait a korszak legnagyobb előadói énekelték, és nemzetközi elismertséget is szerzett; baráti kapcsolatban állt több világhírű művésszel, köztük Josephine Bakerrel. 1948-ban hunyt el Budapesten. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik. |
Borítókép: Nagykanizsai Zsidó Hitközség