Egy eltűnt nővér nyomában – Podhradská Lea személyes filmje nemcsak családtörténet. Interjú a készítővel +VIDEO
Eltűnt egy lány. Senki nem kereste. Huszonhét évvel később érkezik egy levél, melyre nincs válasz, e helyett a kukában köt ki, s vele együtt a feladó címe is.
Ebből az alaphelyzetből indul Podhradská Lea első egész estés dokumentumfilmje, az Apám lánya. A film egy családi true crime történetként indul, ám végül a hallgatás, a trauma és a társadalmi láthatatlanság kollektív kérdéseit feszegeti.
Az Apám lánya a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatkozott be, ahol elnyerte a legjobb magyar dokumentumfilm díját, majd a Magyar Filmkritikusok Díját is megkapta.
Egy személyes történet, amely túlmutat önmagán
Podhradská Lea a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett dokumentumfilm-rendezőként, korábban az ELTE doktori iskolájában interdiszciplináris társadalomkutatást tanult, ahol szociálpszichológiát, kutatásmódszertant oktatott. A filmkészítésben a kísérletezés művészete motiválja, ösztöndíjasa volt a Talents Sarajevo programnak is.
Podhradská Lea maga vezeti a film narrációját Forrás: Facebook
Az Apám lánya azonban nem csupán szakmai vállalás, hanem mélyen személyes történet.
Lea nyolcéves volt, amikor féltestvére, Deni nyomtalanul eltűnt. A család nem kereste. Idővel az is felmerült, hogy temetést tartanak neki – holttest nélkül. A történet évtizedeken át a hallgatás homályában maradt, mígnem 27 évvel később levél érkezett Denitől. A levél nem indított el senkiben semmit – kivéve Leát.
– Amikor megérkezett a levél, nyilván, nem filmesként reagáltam, hanem családtagként – meséli. – Vártam, hogy történjen valami, de nem történt.
A családtagokkal folytatott beszélgetések során egymásnak ellentmondó verziók rajzolódtak ki Deni életéről. Ugyanarról az emberről beszéltek, mégis más-más történetet meséltek. A kérdés már nemcsak az volt, mi történt Denivel, hanem az is: hogyan történhet meg, hogy valakit ennyire könnyen elengedünk?
A hallgatás filmje
A dokumentumfilm narrációját maga a rendező vezeti, archív gyermekkori felvételek és friss interjúk segítségével. A vizuális anyag szűkössége – kevés gyerekkori felvétel, kevés konkrét nyom – kreatív megoldásokra kényszerítette az alkotót.
A film nem a látványos nyomozásról szól, hanem a hiányról, az elhallgatott történetekről és a családi dinamikák mélyrétegeiről.
A néző számára hamar nyilvánvalóvá válik: itt nem csupán egy eltűnt lány történetéről van szó. A valódi kérdés az, miért nem érdekelt ez senkit? Mi történik egy nővel, ha a családi és társadalmi megtartó háló kiszakad alóla?
Az előzetes az emberkereskedelem elleni küzdelem európai világnapján debütált, ráirányítva a figyelmet arra, hogy világszerte milliók válnak a társadalmi láthatatlanság áldozataivá.
„Egy csoportterápián találtam magam”
Az első vetítések egyike után különös pillanat következett. Egy néző – több mint száz ember előtt – saját családi történetét kezdte el megosztani, végigsírva a megszólalását.
– Abban a pillanatban jöttem rá, hogy ez a film sokkal több annál, mint amit én gondoltam – mondja Lea. – Nem csupán az én történetemről szól, hanem arról, amit mások a saját életükből felismernek benne.
A vetítések után érkező visszajelzések, e-mailek, személyes vallomások azt mutatják: a film tabukat érint. Nem feltétlenül eltűnésről, hanem elhallgatott traumákról, ki nem mondott haragokról, generációkon át cipelt sérelmekről. A történet egyedi, de a hallgatás mintázata ismerős.
Trauma és ítélkezés – tágabb kontextusban
A film kapcsán felmerült a kérdés: vajon a családi hallgatás, a konfliktusok elfojtása mennyiben tükrözi a tágabb társadalmi állapotot?
Lea szerint az ítélkezés és a gyors megbélyegzés sokszor belső bizonytalanságból fakad.
– Az ember akkor reagál ilyen erősen, ha saját magával nincs rendben – fogalmaz. – Folyamatos megfelelési kényszerben nőttünk fel. Mindig van valaki vagy valami, aminek meg kell felelni. Ez a belső feszültség pedig könnyen vetül ki másokra.
A film így nemcsak családi, hanem társadalmi tükör is: a kimondatlan történetek és elfojtott traumák generációkon átívelő hatását mutatja meg.
Több projekten dolgozik egyszerre
Az Apám lánya sikere után Podhradská Lea nem lassít. Jelenleg párhuzamosan több dokumentum- és játékfilmes projekten dolgozik, sőt sorozatfejlesztésben is részt vesz. Bár tudja, hogy a filmes szakmában nem ideális egyszerre ennyi irányba figyelni, az alkotói lendület most ezt diktálja.
Az Apám lánya azonban már fontos mérföldkő: az első olyan egész estés film, amely személyes gyökerekből táplálkozik, mégis szélesebb társadalmi párbeszédet indít el.
Egy eltűnt nővér története – és egy kérdés, amely mindannyiunkhoz szól:
mit kezdünk azzal, amiről nem beszélünk?
|
Nagykanizsa mellett, az erdő közepén A csallóközi kötődésű Podhradská Lea ma Nagykanizsa közelében él. Az odaköltözés véletlenül alakult így: a pandémia idején döntöttek úgy olasz párjával, hogy a nagyvárosi élet után természetközeli otthont keresnek. London, Sidney, Velence után a zalai erdő csendje lett az új bázis. – Íróként, rendezőként a munka nagy része úgyis a számítógép előtt zajlik – mondja. – A terepszemle és forgatások mellett jó, hogy van egy hely, ahol csend van. Bár munkái Budapesthez és Szlovákiához is kötik, az alkotói folyamat jelentős része a zalai otthon nyugalmában zajlik. |
Borítókép: Podhradská Lea