A részletek csendje – Turi István, a miklósfai természetfotós története
Nem harsány tájak, nem egzotikus utazások, nem drága expedíciók – Turi István számára a természetfotózás egészen mást jelent. Egyfajta visszatalálást önmagához, egy kapaszkodót a hétköznapok zajában, és egy különleges látásmódot, amely a világ apró részleteiben találja meg a szépséget. A miklósfai természetfotós története jóval túlmutat a képeken: egy ember útja ez a kereséstől a megnyugvásig.
Turi István eredetileg nem fotósként kezdte pályáját. Mindig is vonzotta a vizuális világ, de sokáig a grafika és a digitális tartalomkészítés határozta meg a mindennapjait.
„A Kanizsai Nyomdában kezdtem, ott ragadott magával ez az egész grafikai közeg. Szórólapok, plakátok, tervezés – mindig érdekelt, hogyan lehet valamit vizuálisan jól megfogni. Aztán ez szépen átfordult a webdesign irányába, és ma már az YNetnél dolgozom webfejlesztőként, és grafikai tervezőként” – mesélte.
A fotózás azonban már jóval korábban bekopogtatott az életébe – bár kezdetben inkább csak kíváncsiságból.
„2006 februárjában vettem az első fényképezőgépemet, egy egyszerűbb bridge gépet. Akkor még nem volt semmi tudatosság benne, inkább csak jártam a környéket, és amit érdekesnek találtam, lefotóztam. Szerencsém volt, mert pont akkor jött vissza a tél márciusban, és hirtelen minden más arcát mutatta. Talán ott kezdődött valami.”
A lelkesedés azonban egy időre alábbhagyott.
„Nem is tudom pontosan, miért. Talán elfogyott a kihívás, talán az élet vitt más irányba. Egy darabig nem is nagyon fotóztam.”
„Mindent lefotóztam, ami csak elém került”
A következő komolyabb fordulat akkor jött, amikor egy tükörreflexes gép került a kezébe – és több ideje lett.
„Volt egy időszak, amikor munka nélkül maradtam, és akkor úgy döntöttem, hogy csinálok egy fotós blogot. Onnantól kezdve tényleg mindent fotóztam. Rendezvényeket, veteránautó-kiállítást, sárkányhajó fesztivált – bármit, ami történt a környéken. Egyszerűen kellett valami, ami leköt.”
Ez a lendület hamar új lehetőségeket is hozott: esküvői fotózások, portrék, rendezvények.
„Esküvőkre is hívtak, egy videóssal dolgoztam együtt, nála voltam kvázi alkalmazottként egy-egy napra. Ez több éven keresztül ment, nagyjából 2009-től egészen 2015-ig. Közben jöttek az ismerősök, barátok, mindenki akart egy jó profilképet – akkoriban indult be igazán a Facebook, és hirtelen mindenki képet akart magáról.”
A visszajelzések azonban nem mindig voltak pozitívak.
A fotózás nagyon szubjektív műfaj. Kap az ember hideget-meleget – mondta.
"Volt, aki szerette, amit csináltam, volt, aki nem. De az internet világában ez sokszor nem klasszikus kritikaként jön, hanem inkább egyfajta becsmérlésként. És egy idő után ez nagyon fárasztó tud lenni.”
Egy pont, ahol elég volt
A sok munka és a folyamatos nyomás végül egy töréspontba torkollott.
„Volt egy esküvő 2016 körül, ami teljesen kifacsart. Reggel hatkor kezdtem a menyasszony készülődésével, és másnap hajnal négyig tartott. Az egy brutális nap volt. Akkor éreztem először, hogy ez így nem biztos, hogy hosszú távon egészséges.”
Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelővé vált a helyzet. Ekkor döntött úgy, hogy teljesen visszavonul.
„Megszüntettem a Facebook-oldalamat, a weboldalamat, mindent. Egyszerűen eltűntem ebből a világból. Egy darabig nem is fotóztam.”
A visszatérés – nem a szakmába, hanem önmagához
Az újrakezdés nem hirtelen történt, hanem lassan, szinte észrevétlenül.
„2019 februárjában történt egy családi tragédia, elvesztettem az édesapámat. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, sok minden összejött.”
A fotózás ekkor már nem szakmaként, hanem terápiaként tért vissza az életébe.
„Egy barátom, Szabó Zsolt hatására kezdtem el újra foglalkozni vele. Ő már akkor komoly szinten fotózott, főleg madarakat. Egy közös videózás alkalmával jöttem rá, hogy nekem is hiányzik ez az egész.”
A természet lett az új irány.
„Rájöttem, hogy ha kimegyek a természetbe és nálam van egy fényképezőgép, akkor egyszerűen megnyugszom. Nem gondolok semmire, csak arra, ami körülöttem van.”
A részletek világa
Turi István fotózásában ma már nem a nagy képek dominálnak, hanem az apró részletek.
„Engem nem az egész táj érdekel. Sokkal inkább az, ami benne van. Egy dérrel borított csipkebogyó, egy harmatcsepp, egy levél textúrája. Ezek azok a dolgok, amiket sokan észre sem vesznek.”
A makrófotózás is így talált rá.
„ Két ismerősöm, Bálint Pál és Petró Ágnes mutatta meg nekem a részletek fotózásában rejlő lehetőségeket. Saját felszerelésüket adták át, objektívet és előtétlencsét kaptam tőlük, hogy ismerkedjek ezzel az stílussal. Először csak próbálgattam és hamar rájöttem, hogy ez egy teljesen más világ. Itt nem lehet sietni. Meg kell tanulni kivárni a pillanatot, megérteni a fényt, a mozgást.”
És talán ez az, ami igazán megfogta.
„Nem az van, hogy odamegyek és kattintok egyet. A természet nem így működik. A méh nem akkor pihen meg, amikor én akarom. A póknak is megvan a maga ritmusa. Ehhez alkalmazkodni kell.”
A kert, mint fotóstér
Miklósfai otthona különleges lehetőséget ad számára.
„Van egy nagy kertünk, körülbelül 1800 négyzetméter. Egy nagyobb részét műveljük intenzíven, csak kaszáljuk. Ez gyakorlatilag egy kis természetes élőhely, ahol rengeteg dolog történik. Nekem nem kell messzire mennem, ott van minden a kert végében.”
Ez a közelség új perspektívát adott a fotózásnak.
„Sokan azt hiszik, hogy a jó természetfotóhoz el kell menni messzire. Pedig nem. A szépség ott van körülöttünk, csak észre kell venni.”
Fotózás, mint belső egyensúly
Ma már a fotózás számára nem munka, hanem egyfajta menedék.
„Ez kikapcsolódás. Nem hajtok megrendelésekre, nem akarok bizonyítani. Ha van időm, kimegyek, fotózok, és kész. Ez egy olyan dolog, ami segít egyensúlyban maradni.”
Persze vannak visszatérő felkérések, kisebb munkák, de ezek már nem határozzák meg a tevékenységét.
"Vannak páran, akikkel megmaradt a régi kapcsolat és szívesen segítem őket, de már nem ez a fő csapásirány. Most az a legfontosabb, hogy én jól érezzem magam a bőrömben.”
„A természet mindig visszahúz”
Turi István története nem a sikerről, nem a karrierről szól – hanem valami sokkal emberibbről.
Arról, hogyan lehet egy hobbi több, mint hobbi. Hogyan válhat egy fényképezőgép eszközzé a csendhez, a figyelemhez, az önmagunkkal való találkozáshoz.
„A természetben nincs zaj. Ott csak te vagy, meg az, amit látsz. És ha ezt sikerül meglátni, akkor már megérte kimenni.”
És talán éppen ez az, amit a képei is közvetítenek: nem a látványt, hanem a pillanatot.
Borítókép: Facebook/Turi István
